Tanulmányok alatti vizsgák

20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet

64. § (1) A tanuló osztályzatait évközi teljesítménye és érdemjegyei vagy az osztályozó vizsgán, a különbözeti vizsgán, valamint a pótló és javítóvizsgán nyújtott teljesítménye (a továbbiakban a felsorolt vizsgák együtt: tanulmányok alatti vizsga) alapján kell megállapítani. A kiskorú tanuló érdemjegyeiről a szülőt folyamatosan tájékoztatni kell.
(2) Osztályozó vizsgát kell tennie a tanulónak a félévi és a tanév végi osztályzat megállapításához, ha
a) felmentették a tanórai foglalkozásokon való részvétele alól,
b) engedélyezték, hogy egy vagy több tantárgy tanulmányi követelményének egy tanévben vagy az előírtnál rövidebb idő alatt tegyen eleget,
c) az 51. § (7) bekezdésében meghatározott időnél többet mulasztott, és a nevelőtestület döntése alapján osztályozó vizsgát tehet,
d) a tanuló a félévi, év végi osztályzatának megállapítása érdekében független vizsgabizottság előtt tesz vizsgát.
(3) Egy osztályozó vizsga - a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott kivétellel - egy adott tantárgy és egy adott évfolyam követelményeinek teljesítésére vonatkozik. A tanítási év lezárását szolgáló osztályozó vizsgát az adott tanítási évben kell megszervezni.
(4) Osztályozó vizsgának számít a szakképző iskolában - a szakképzésre vonatkozó rendelkezések szerint - szervezett beszámoltató vizsga is.
(5) Különbözeti vizsgát a tanuló abban az iskolában tehet, amelyben a tanulmányait folytatni kívánja.
(6) A vizsgázó pótló vizsgát tehet az igazgató által meghatározott vizsganapon, ha a vizsgáról neki fel nem róható okból elkésik, távol marad, vagy a megkezdett vizsgáról engedéllyel eltávozik, mielőtt a válaszadást befejezné. A vizsgázónak fel nem róható ok minden olyan, a vizsgán való részvételt gátló esemény, körülmény, amelynek bekövetkezése nem vezethető vissza a vizsgázó szándékos vagy gondatlan magatartására. Az igazgató engedélyezheti, hogy a vizsgázó a pótló vizsgát az adott vizsganapon tegye le, ha ennek a feltételei megteremthetők. A vizsgázó kérésére a vizsga megszakításáig a vizsgakérdésekre adott válaszait értékelni kell.
(7) Javítóvizsgát tehet a vizsgázó, ha
a) a tanév végén - legfeljebb három tantárgyból - elégtelen osztályzatot kapott,
b) az osztályozó vizsgáról, a különbözeti vizsgáról számára felróható okból elkésik, távol marad, vagy a vizsgáról engedély nélkül eltávozik.
(8) A vizsgázó javítóvizsgát az iskola igazgatója által meghatározott időpontban, az augusztus 15-étől augusztus 31-éig terjedő időszakban tehet. Szakmai gyakorlatból akkor lehet javítóvizsgát tenni, ha a gyakorlati képzés szervezője azt engedélyezte.

 

A 20/2010. (VIII.31.) EMMI rendelet alapján a Vajda János Gimnáziumban érvényes

  1. Osztályozóvizsgát kell tennie annak a tanulónak, aki a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 20. § (6) bekezdésében meghatározott időnél többet mulasztott, és a nevelőtestület döntése alapján osztályozóvizsgát tehet.
     
  2. Az a tanuló, aki másik intézményben / osztályban / csoportban kívánja folytatni tanulmányait, az intézmény pedagógiai programjának megfelelően, az igazgató határozata alapján osztályozó-, illetve különbözeti vizsgát köteles tenni. Osztályozóvizsgát kell tenni abban az esetben, ha a tanuló az adott tantárgyat nem tanulta előző iskolájában / osztályában / csoportjában. Különbözeti vizsgát kell tenni abban az esetben, ha a tanuló az adott tantárgyat eltérő óraszámban tanulta.
     
  3. Osztályozóvizsgát kell tennie a tanulónak, ha igazgatói határozat alapján felmentették a tanórai foglalkozásokon való részvétele alól (pl. magántanuló).
     
  4. Osztályozóvizsgát tehet az a tanuló, akinek a tantárgyat tanító szaktanár javaslata alapján az igazgató engedélyezi, hogy egy vagy több tantárgy tanulmányi követelményének egy tanévben, illetve az előírtnál rövidebb idő alatt tegyen eleget. A tanulmányi idő lerövidítése abban az estben indokolt, ha a tanuló a tantárgy tantervben megfogalmazott követelményeit már magas szinten tudja. Ebben az esetben – lehetőségek szerint – az adott tantárgy jellegének megfelelően a gimnázium a tanulóknak magasabb szintű képzést szervezhet.
     
  5. Osztályozóvizsgát tehet az a tanuló, aki egy tantárgyat nem tanul az iskolában, de osztályzatot szeretni kapni az adott tárgyból a bizonyítványába, és ezért kérvényt nyújt be az iskola igazgatójához. Amennyiben a tanuló ebből a tantárgyból érettségi vizsgát szeretne tenni, az osztályozó vizsga letétele kötelező!
    A vizsga lehetőségét kérvényezni kell, a szaktanári javaslatokat, illetve a kérvényeket az iskola igazgatója bírálja el, és öt munkanapon belül döntést hoz.
     
  6. Ha a tanuló a tanév végén - legfeljebb 3 tantárgyból - elégtelen osztályzatot kapott, javítóvizsgát tehet.

 

A vizsgák rendje, követelmények, értékelés

Címkék