2024-09-06 Elsősegély tanfolyam a vajdás tanároknak

Szeptember 6-án pénteken, részt vehettünk néhány kollégámmal a gimnáziumban egy elsősegély tanfolyamon, melyet az országos versenyeken többszörösen nyertes Inkubátorok diákcsapat (Bognár Boróka, Pass Angelika, Varga Dorottya, Mezősi Nimród és Edvi-Illés Tamás) mutatott be, Bertáné Kövesdi Gabriella tanárnő vezetésével. 

Nagy izgalommal vártuk ezt a délutánt, mert a legtöbben utoljára a jogosítvány megszerzésekor tanultunk elsősegélynyújtást. Először a tanulók elméletben magyarázták el nekünk, hogy hogyan kell egy baleseti helyszínt megközelíteni, kit és hogyan kell hívni segítségnek és milyen módon kell felmérni a sérülés súlyosságát, megkezdeni a beteg ellátását. Az előadás mellett a diákok demonstrálták is magukon, illetve bábokon, hogy az életjelenségeket miként vizsgáljuk, valamint az újraélesztést és stabil oldalfekvést hogyan csináljuk. Nagyon szakszerű és pontos bemutatót láthattunk, amely felelevenített minden régi emléket számunkra. 

Az előadók az iskolákban előforduló balesetekre is kitértek. Megmutatták, hogy allergiás roham esetén, hogyan kell beadni az EPIPEN injekciót, mit tehetünk akkor, ha diákunk cukorbeteg vagy fulladás esetén, hogy végezzük el a Heimlich-fogást. Kisbaba demonstrációs bábon is bemutatták az újraélesztést, mely nagyon különleges volt. A legmeglepőbbnek azonban a félautomata defibrillátor használata bizonyult számomra. Láthattuk mennyire egyszerű működése, de mégis mekkora segítséget nyújt az újraélesztést végzőnek. 

A tanfolyam végén minden tanár kipróbálhatta az újraélesztést és a stabil oldalfekvést a diákok készséges segítségével. 
Sokat tanultunk ezen a délutáni foglalkozáson és reméljük, hogy lesz még lehetőségünk hasonló tanfolyamon részt venni a tanév során. 

Szabó Péter
pedagógus

Kapcsolódó galéria

2024-09-06 Elsősegély tanfolyam a vajdás tanároknak

Címkék