2024-11-26 Szövettani laborgyakorlat az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium laboratóriumában
2024. november 26-én ellátogattunk – biológia sávos és fakultációs diákok– Bertáné Kövesdi Gabriella tanárnő kíséretében Szombathelyre, az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium laboratóriumába, ahol szövettani laborgyakorlaton vettünk részt. A kedd hajnali indulást követően egy nagyon izgalmas, új ismeretekkel teli nap várt ránk.
Baranyai József tanár úr érdekes előadásában elevenítette fel a szövetekről tanultakat. Az elméleti ismeretek után következett a gyakorlati rész, amely során mikroszkópok segítségével vizsgálhattunk különböző szöveteket. A nagyító alatt egészen új világ tárult elénk, és lenyűgözött minket a sejtek és szövetek bonyolult szerkezete. A gyakorlat során nemcsak a tankönyvekben olvasottakat erősíthettük meg, hanem újabb, hasznos információkat is szereztünk.
A nap végén egy izgalmas vetélkedő keretein belül mérhettük össze tudásunkat. Különböző betegségek felismerésében és egy országos verseny döntős feladatának megoldásában versengtünk. A feladatok végeztével egy nagy rummentes csokigolyó volt a győztes jutalma, amely még édesebbé tette a napot.
A hazaút során az újonnan szerzett ismeretek feldolgozásával telt az idő. Biztosak vagyunk benne, hogy a laborgyakorlaton szerzett tapasztalatok sokat fognak segíteni az érettségi vizsgán. Köszönjük a tanárnőnek ezt a felejthetetlen élményt!
Rózsa Amina Rea 12.C