Te varázslatos Erdély!

Ha felütjük a történelemkönyvet, megtudhatjuk, hogy Erdély ura sokáig a vajda volt, illetve ha ide utazunk, fejedelmek földjén járunk és titokzatos, legendás hősökén. Iskolatársaimmal izgatottan vágtunk hát neki, hogy meglátogassuk ezt a vadregényes birodalmat, mert Erdély a képzeletünkben egy valóságos mesevilág volt.

Aki hallott már magyar népmesét, az tudja, ha már mesevilág, akkor annak megvannak a maga alapmotívumai is, mint például az elején a királylány kezéért útnak induló 3 szegénylegény, a 7 nap 7 éjen át tartó utazás, a próbatételek az elmaradhatatlan segítőkkel az úton… és a varázslat…Azt hiszem, a mi erdélyi utazásunkra a már felsoroltakból minden igaz volt - persze a 21. századi valóságra hangolt  horizontból visszatekintve - ,hiszen mi ebben a „hol volt, hol nem volt” világban most nem királylányokat készültünk megmenteni, nem 7 fejű sárkányokkal küzdöttünk, csak kukafosztogató medvékkel, miközben kalandok sokaságát éltük át. A mi történetünknek a megismerés volt a célja. Felfedezni ezt a kivételesen szép országrészt. Útközben a kiránduláshoz még aláfestő zene is társult, mégpedig az úgynevezett „legényes playlist”, melynek különlegessége, hogy minden egykori magyarnótát tartalmazott.

Hosszú buszozás után, ami valószínűleg sokkal kényelmesebb volt, mintha egy szárnyas paripán tettük volna, megérkeztünk a híres Tordai- hasadékhoz. Bizonyos szempontból ez volt túránk egyik legnagyobb kihívása, ugyanis fehér tornacipőben úgy végigmenni egy hasadékon, hogy utána az a cipő fehér is maradjon, tényleg nagy próbatétel… A végére már-már úgy belejöttünk, hogy szinte hegyi kecskék módjára ugráltunk át a köveken. Szállásunkat Segesváron foglalták, közel a várhoz, ami olyan mesebeli volt, hogy szinte lovagot vártunk az udvarára, viszont nem veszítette el a kapcsolatot a valósággal sem, hiszen udvarán -mindenki örömére- egy hatalmas kivetítőn a foci Eb-t is követhettük. A szálláshelyül szolgáló kollégium teraszán igazgató úr és Ugron Ábel tanár úr érdekes történeteiből is kaptunk útravalót.

A felfedezésre váró Gyimesi-hegység és a legendás Hargita magas hegyeivel, zöld legelőivel, ölében megbúvó birkanyájaival egészen olyan volt, mint egy modellvasút terepasztal. Mi pedig - mint miniatűr figurák-  egy traktorral járhattuk be a vidéket. A bácsi, aki a traktort vezette, valójában álruhás mesebeli segítőnk lehetett, aki elvitt minket az élet vizéhez. Biztos, ami biztos, el is tettem a nedűből én is egy palacknyit, hátha az életben később szükségem lesz rá… Aztán meglátogattunk egy hatalmas Jézust ábrázoló kilátót is, ami egészen olyan volt, mint a brazíliai Megváltó Krisztus szobra. Egy kis tériszony és jó sok bizonytalan felfelé lépcsőzés után már a kilátó tetejéről szemlélhettük a gyönyörű tájat.

Utunk következő állomásán egy régi templomban megcsodálhattuk a Szent László-legenda híres freskóját is, melynek értelmezéséhez egy újabb jótevőnk nyújtott hasznos segítséget. A Szent László-freskóról kiderült, hogy bizonyos nézőpontból egy férfi belső vívódását is ábrázolhatja a történelmi remekmű. 

Az utolsó napon, a programsorozat zárásaként egy lovardába is eljutottunk. Emlékszem, egy 11.-es diáktársam bátran kijelentette, hogy ő bizony olyan legény a talpán, aki simán megül bármilyen lovat…Ki gondolta, hogy ilyen hamar alkalma is adódik a bizonyításra, ugyanis újabb segítőnk, egy helyi lovardás lány személyében- meghallván e bátor kijelentést- lelkesen fel is ültette az egyik várakozó paripára…Szőrén megülni a lovat -minden előzetes próbálkozás nélkül- bizony igazán nagy próbatétel, így mindenki lelkesen tapsolt, ujjongott, mikor a produkció sikeresen megvalósult. Nézni is óriási élmény volt…

A mozgalmas nap végén egy tábortűz mellett búcsúztattuk élményekben gazdag erdélyi utazásunkat. Szalonnát sütöttünk, és szívből énekeltük az erdélyi himnuszt.

Nos, van még egy elengedhetetlen kelléke minden mesének…A főhős győzelmet arat, és tudást, tapasztalatot gyűjtve tér haza kalandos útjáról. Mi is megtapasztalhattuk, hogy magyarokként, bár más országban élünk, azért mégis van bennünk valami közös: a nyelv, a kultúra, a múltunk, a történelem örökre összeköt. Megéreztük, hogy helyzetünk azért is volt igazán különleges, mert úgy térhettünk haza Magyarországra, hogy szívünkben végig Erdélyben is otthon lehettünk.

A beszámolót készítette: Gedeon Emília Zita
10.A osztályos tanuló