Olasz-magyar diáktalálkozó a Vajda János Gimnáziumban (2023. október)

A 2023/24-es tanév során lehetőségünk adódott részt venni egy kulturális csereprogramban az olaszországi Liceo Scentifico A. Romita gimnáziummal és tanulóival. Mindannyian izgatottan vártuk, hogy milyen kalandokat tartogat nekünk az Erasmus+, s hála Horváth Zoltán tanár úrnak, aki megszervezte a programokat, életre szóló élményeket szerezhettünk olasz diákokkal szervezett programok során. Az első online/előkészítő találkozót 2023 szeptemberében tartottunk, melyen a diákok és projektben résztvevő pedagógusok is bemutatkozhattak. Nagy izgalommal vettünk részt a találkozón, mely nagyon jól sikerült. A találkozó során meghatároztuk a közös munka első félévének ütemezését, egyeztettünk az októberi személyes találkozó részleteiről és a diákok bemutatkoztak egymásnak. Ezután mindenki egyenként is felvehette a kapcsolatot választott olasz diáktársával. 

Az első mérföldkő a közös program sorozatunkban az olasz vendégek fogadása volt, melyre október 13-án került sor. Péntek este érkeztek meg a külföldi diákok és kísérőik. Találkozásunk elején tapintani lehetett az izgatott feszültséget a levegőben. A kommunikációs nehézségektől tartottunk leginkább, de közös erővel ezen hamar sikerült túl lépni. A cserediákok első estéjüket a fogadó családokkal töltötték, s az otthoni közös vacsora keretein belül a hangsúly egymás megismerésén volt. 

Másnap a kora délelőtti órákban mindannyian a Vajda János Gimnázium felé vettük az irányt, ahol a vendégeinknek lehetőségük volt megtekinteni iskolánkat, jobban megismertük egymást a közös ismerkedős feladatok segítségével. Napunk a Festetics kastélyban folytatódott. Itt az olasz tanulók Czibor Anikó tanárnő vezetésével és tolmácsolásával megtekinthették városunk egyik legfontosabb történelmi épületét és mélyebb betekintést nyerhettek Keszthely múltjába. A napot egy közös túrával zártuk Varga Sz. Gábor igazgató úr társaságában. A Szent György-hegyen folytatott kirándulás rendkívül felszabadult hangulatban telt, s bár a kirándulás kimerülten és az erős napsütéstől legyengülve tettük meg az utolsó lépéseket, biztosra állíthatom, hogy ez a közös élmény teremtette meg erős kapcsolatunk alapjait. Az első napok izgalmai után hamar kialakultak a személyes barátságok, ez is segítette a közös munkát. 

A hétvége többi részében a diákok megismerkedtek Keszthely legfontosabb nevezetességeivel, és a vendéglátó családok is szerveztek a délutáni órákban érdekes programokat a diákoknak. 

Az olasz diákoknak lehetőségük volt betekinteni és részt venni magyar gimnáziumi tanórákon. Az angol és olasz tantárgyak mellett, sokan csatlakoztak emelt matematika és fizika feladatok megoldásához is. Tapasztalataikat lelkesen osztották meg velünk a családi körben szervezett ebéd közben, s a sok különbség mellett fedeztünk fel néhány hasonlóságot is a magyar és olasz oktatási rendszerek között. A diákokkal közös projekteken dolgoztunk, így sokat tanultunk egymástól és egymásról. A közös projektmunkához a Vajda János Gimnázium rajztermében telepedtünk le mindannyian. Itt órákat töltöttünk el fontos témák megvitatásával, a különböző iskolai rendszerek kiértékelésével és a városi élet jellemzőinek összegyűjtésével. Projektmunkáink során talán az eddigieknél is jobban szükség volt az olasz, illetve angol nyelvek használatára és ismeretére. Türelemmel és figyelemmel fordultunk egymás felé és mindenki véleményét meghallgattuk. A kis csoportokban folytatott feladatmegoldások jó hangulatban teltek, észre sem vettük hogy repül az idő. Az olasz diákok Keszthelyen tartózkodása alatt délutánonként, a hivatalos közös program után is gyakran találkoztunk kisebb-nagyobb csoportokban. A hosszú és tartalmas napok ugyan kimerítettek minket, de kötelességünknek éreztük, hogy a lehető legemlékezetesebb és emlékekkel telibb hetet nyújtsuk új barátainknak. Nem volt nehéz dolgunk, hisz hamar egymásra találtunk és szerettünk együtt időt tölteni. A közös projektmunkák során megismerkedtünk új digitális felületekkel, melyek segítik a közös munkát, vegyes olasz-magyar csoportokban dolgoztunk, feldolgoztuk a közös projektünk témáit. Beszélgettünk a két városról, Keszthelyről és Campobassoról, élményeket és tapasztalatokat osztottunk meg egymásnak a fiatalok problémáiról, nehézségeiről. 

Elérkezett a kedd, amely ismét egy izgalmas utat tartogatott számunkra, célunk volt megismerkedni a Balaton-felvidék szépségeivel és a Balatonnal. Korán reggel indult az autóbuszunk, mellyel egészen Veszprémig utaztunk. Az óvárosban tett sétánknak köszönhetően számos emlékművet és történelmi építményt tekinthettünk meg. Meglátogattunk egy barokk stílusú templomot, illetve közös fotót készítettünk Szent István király és Gizella királyné szobrainál. A tanulmányi jellegű, ismeretterjesztő veszprémi látogatásunkat követően Balatonfüred felé vettük az irányt. A kellemes őszi idő nekünk kedvezett, így itt is lehetőségünk volt körbejárni a várost. Kívülről megcsodáltuk Jókai Mór egykori villáját, illetve pár szót ejtettünk a nagy múltú Anna-bálról, mely hagyományosan évente kerül megrendezésre. Közép-Európa legnagyobb tavaként a Balaton hazánk meghatározó természeti értéke, így nem maradhatott ki a programunkból a sétahajózás sem. Csupán egy órát töltöttünk a vízen, de az olasz diákok már a kezdetektől a tengerhez hasonlították szépsége miatt. Az izgalmas programok ellenére, mindannyiunkban hamar tudatosult, hogy ez az utolsó közösen eltöltött 24 óránk. A napot egy elegáns búcsú vacsorával zártuk. A magyar konyha különlegességeit ízlelhettük meg közösen, majd Dóka Petra előadásában hallhattunk három csodás dalt. Petra hangja és énektudása, valamint az este meghittsége megtették hatásukat. Sokan könnyezve, meghatottan kísérték figyelemmel az előadást, az elmúlt napok élményeire gondolva. A vacsora elfogyasztását követve egy táncház részesei lehettünk kis időre, Hardi András tanár úr és Hardiné Partics Edina tanárnő jóvoltából. Kivétel nélkül mindenki lelkesen vett részt a különböző tánclépések elsajátításában. Ugyan sokat hibáztunk, sőt néha még a jobb és bal lábunkat is összekevertük, mégis hangos nevetés és jókedv töltötte be az egész termet. 

Szerdán reggel elérkezett a búcsú pillanata. A 8 órai találkozóra tartva visszagondoltunk a közösen eltöltött hétre, még utoljára nevettünk közösen egyet, majd elbúcsúztunk. Legbelül mind tudtuk, hogy pár hónap múlva ismét látjuk egymást, mégis nehéz szívvel és könnyes szemekkel néztük, ahogy kifordul az olasz barátainkat és tanáraikat szállító busz.

Vörös Kíra 11.C
 

Kapcsolódó galéria

Olasz-magyar diáktalálkozó a Vajda János Gimnáziumban (2023. október)

Címkék