Beszámoló a Dr. Szentágothai János Biológia Verseny országos döntőjéről

2023. március 3-án és 4-én került megrendezésre a Dr. Szentágothai János biológiaverseny döntője Bonyhádon és Pécsett. Bertáné Kövesdi Gabriella tanárnő kíséretével utaztunk le négyen a 12. évfolyamról (Babicsák Borbála, Dencs Boglárka 12.A és Kurusta Sára, Legoza Ádám 12.B).

A versenyre való felkészülés során ellátogattunk Keszthelyen a Festetics Imre Bioinnovációs Központba, ahol különböző vizsgálati módszerekkel és kísérleti eszközökkel ismertett meg bennünket dr. Taller János egyetemi tanár. Lenyűgöző volt látni, hogy milyen komoly kutatások zajlanak itt, milyen bonyolult technológiákkal és korszerű gépekkel.

 
  

Bár a versenyen a szombati nap gyakorlati, kísérletezős fordulójába nem jutottunk be, nagyon jól éreztük magunkat. A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara egésznapos programokról gondoskodott számunkra. Volt lehetőségünk megnézni a frissen felújított, kifejezetten modern Élettani Intézetet, itt láttunk egy immunhisztokémiai kutatólabort, illetve több különleges és ritka mikroszkópot is. Majd körbe vezettek minket az Anatómiai Intézetben is, ahol még egy boncterembe is benézhettünk.

Délben finom ebédet kaptunk, délután pedig meghallgattunk két, egyetemi professzor által tartott előadásokat, egyet a génterápiáról és a sarlósejtes vérszegénység kezelési lehetőségeiről, egyet pedig a daganatok kialakulásáról és áttétek képződéséről. 

A versenyre való készülés során, és az Általános Orvostudományi Karon is sokat tanultunk, új és érdekes információkat gyűjtöttünk!
Köszönjük a felkészítést Bertáné Kövesdi Gabriella tanárnőnek! 

Kurusta Sára 12.B

Címkék