Kirándulás a soproni Bűvösvölgybe
Március 9-én egy rendkívül izgalmas programban volt részünk. Lehetőséget kaptunk arra, hogy egy pályázati program keretében ellátogassunk a soproni Bűvösvölgybe. Ez a különleges hely a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által az országban harmadikként létrehozott médiaértés-oktató központ. Itt a modern berendezések és tágas terek mellett profi és közvetlen oktatók vártak minket.
A letisztult dizájnnal kialakított aula már elsőre pozitív benyomást keltett bennünk. Miután lepakoltuk a holminkat, és az előírásnak megfelelően váltócipőbe bújtunk, sor került az osztály kisebb létszámú munkacsoportokra bontására. Csapataink három különböző témájú teremben próbálhatták ki kreativitásukat. Belepillanthattunk például a filmkészítés izgalmas világába azáltal, hogy tévéhíradó aktív szereplői és szerkesztői lehettünk. Tapasztalatokat és élményeket szereztünk a rádiózás és magazinkészítés terén is. A foglalkozások előtt mindhárom helyszínen részt kellett vennünk egy kis tájékoztató célú továbbképzésen, melynek keretében megtekintettünk egy hasznos ismereteket tartalmazó, munkánkat segítő oktató videót a média működéséről.
A magazinkészítés helyszínén sokat tanulhattunk a képek megfelelő elhelyezéséről, a figyelemfelkeltés módszereiről, valamint a szöveg és az illusztrációk összehangolásának fontosságáról. Miután befejeztük a munkát, mindannyian kaptunk egy példányt az általunk megalkotott magazinból.
A profi eszközökkel felszerelt hangstúdióban megismerkedtünk a rádiózás menetével. Megtapaszthattuk, mennyi ember összehangolt munkája kell egy reggeli adás létrejöttéhez. Különböző szerepekbe bújtunk: lehettünk műsorvezetők, meghívott interjúalanyok vagy zenei szerkesztők is.
A híradókészítés során olyan érdekes témákat dolgoztunk fel, mint például az okos eszközök használata az iskolában vagy a videójátékok előnyei és hátrányai. Ismét különböző szerepeket vállaltunk. Bújhattunk riporterek bőrébe, de szükség volt az aktuális témában szakértőként közreműködő társainkra ugyanúgy, mint a laikus riporteralanyokat játszó csoporttagjainkra.
A legkülönlegesebb, legtöbb kreativitást igénylő feladatnak a filmes foglalkozás tartottuk, melynek alkalmával egy három jelenetből álló kisfilmet forgathattunk. A történetet magunk találtuk ki, majd kiosztottuk a szerepeket, és felvázoltuk a párbeszédeket. Az előkészületek után megkezdtük a forgatást egy greenboxban, majd egy jelenet erejéig a díszletautóban. E mögé egy videót vetítettek, hogy megteremtse a mozgó jármű illúzióját. Az utómunka során az oktatók előre rögzített snittekkel és zenével segítettek teljessé tenni produkcióinkat.
A nap zárásaként két csoportra bontva részt vettünk egy interaktív játékban, amelynek témáját nagyon aktuálisnak találtuk: az internet veszélyeiről szólt. Minden alkalommal készült rólunk hang- vagy videófelvétel, amit utólag megkaptuk, így lehetőségünk volt meghallgatni, illetve megtekinteni az aznapi tevékenységünket, felidézni a közösen megélt élményeket.
A program végén fáradtan ugyan, de rengeteg élménnyel és hasznos tapasztalattal gazdagodva tértünk haza.
Köszönjük osztályfőnökünknek, Egyedné Molnár Eszter tanárnőnek, hogy megszervezte nekünk ezt a különleges kirándulást!
Az élménybeszámolót készítette:
Palkovics Márton 10.A osztályos tanuló