Bernáth Aurél

(Marcali, 1895. november 13. – Budapest, 1982. március 13.)
festőművész, grafikus, író, szakíró

Veszprémben, majd Keszthelyen járt gimnáziumba. Rabul ejtette a villamosság, a szegedi Ipari Technikumba készült beiratkozni, azonban az iskola javaslatára előképzésként a bp.-i Órásipari Szakiskolába kezdett járni, amit nem fejezett be. A nyarat a keszthelyi villanygyárban töltötte. Ezután a szegedi vasgyárba került. Hamarosan beiratkozott a kaposvári kereskedelmi iskolába. Kaposvárott megismerkedett Rippl-Rónai Ödönnel, az ő ösztönzésére kezdett festeni. Első jelentősebb képét 1914-ben készítette. 1915-től a nagybányai festőtelepen tanult Thorma János és Réti István tanítványaként, az itteni hagyományokat fejlesztette tovább. 1916-ban Szatmár vm.-től ösztöndíjat kapott, de nem tudta felhasználni, mert behívták katonának. Később a keszthelyi hadikórházba került, ahol megismerkedett Egry Józseffel. 1918-ban szerelt le, de nem folytatta művészeti tanulmányait. Kapcsolatba került Kassák Lajossal és az aktivistákkal. A Tanácsköztársaság utolsó napjait Keszthelyen töltötte Kassákkal, Schadl János festővel, Szántó Rudolf íróval. Kaposváron élt, de gyakran tartózkodott Keszthelyen. 1921–22-ben Bécsben, 1923–26-ban Berlinben élt és dolgozott. Bécsben Graphik c. expresszionista rajzait tartalmazó albumot jelentetett meg. 1926-ban visszatért, csatlakozott a Gresham-körhöz, melynek hitvallása a látványból való kiindulás volt. Pöstyénbe költözött, ahonnan gyakran utazott Bp.-re, ahol 1938-ban letelepedett. Rendszeresen szerepelt a Műcsarnok és az Ernst Múzeum kiállításain. Ezekben az években születtek legjobb alkotásai, amelyek egyben stílusváltást is jelentettek a pályáján: a nagybányai hagyományokat követő oldottabb festészet, pasztelltechnika vált hangsúlyossá a képein. 1940-től nyaranta a Balaton vidékén dolgozott, Ábrahámhegyen házat is vett, a ’40-es évek elején többször megfordult a szolnoki művésztelepen. 1945 után a hazai művészeti élet vezető egyénisége lett. A bp.-i képzőművészeti főiskola tanára volt 1945–78-ig, ahol számos, később kiváló festőt tanított. 1937-től jelentős szak- és szépirodalmi tevékenységet is folytatott. Elbeszélései jelentek meg a Nyugatban és a Csillagban. Elméleti és önéletrajzi írásai később önálló kötetben is napvilágot láttak. Utóbbiakban gyermekkori élményeinek helyszíneire, Keszthelyre és a Balatonra is emlékezett. 1948–49-ben a Magyar Művészet c. folyóirat újraindítója és szerkesztője volt. Olaszországban, Franciaországban, valamint Angliában és Hollandiában is járt tanulmányúton. Olajképein, pasztellrajzain a valóságélmények erőteljes hangulati töltéssel, szinte látomásszerűen jelennek meg, a sajátos kolorit – sárga, kék és dohánybarna színek – mellett jellemzőjük egyfajta filozofikus, meditatív szemléletmód is. Természetelvű művész volt. Képeinek nagy része a nagybányai hagyományokon alapuló impresszionista stílust képviseli. Falképeket is készített, ezek díszítik pl. az Erkel Színházat (1972), vagy az MTA Régészeti Intézetét is (1966). Munkásságát a Szinyei Társaság nagydíjával (1929), Munkácsy-díjjal (1950), Érdemes Művész (1952), Kiváló Művész (1964) címmel, két alkalommal Kossuth-díjjal jutalmazták (1948, 1970). 1995-ben Bernáth Aurél Társaság néven Bp.-en művészeti egyesület alakult emlékének ápolása, tanítványainak összefogása és kiállítások rendezése céljából.
F. kiáll.: Bp. (Ernst Múzeum, 1928, 1930, 1932, 1939, 1956, 1985) ; Berlin (1931) ; Prága (1957) ; London (1962) ; Velencei Biennálé (1962) ; Bp. (Tört. Múzeum, 1972) ; Moszkva (1975) ; Kaposvár (1977, 1980) ; Sopron (1999)
F. k.: Nagybányai piactér (1916). – Csendélet sakktáblával (1924). – Riviéra (1926-27). – Reggel (1927). – A tél (1929). – Halászkikötő sirályokkal (1931). – Pásztorlány (1937). – Vidéken (1941). – Karácsonyfa (1946). – Marili (1952). – Pest látképe a Parlamenttel (1954).