dr. Bulla Béla

(Keszthely, 1906. szeptember 22. – Budapest, 1962. szeptember 1.)
földrajztudós, tanár

Keszthelyen végezte középiskolai tanulmányait, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen Eötvös-kollégium tagjaként földrajz–történelem szakot végzett. 1928-ban doktorált, disszertációját a Keszthelyi-hegység földrajzáról írta. Egy évig Berlinben is tanult a Collegium Hungaricumban. Ez idő alatt több tanulmányutat tett Sziléziában, Németországban és az Alpokban. 1929-től az egyetem Földrajzi Intézetében Cholnoky Jenő tanársegéde lett. 1930-ban középiskolai tanári oklevelet szerzett, és geomorfológiai tanulmányokat folytatott a Felvidéken, Dalmáciában és Isztriában. 1931-ben a minisztertől kapott kutatói ösztöndíjjal a Dunántúlon, az Alföldön és a Felvidéken, 1935 nyarán részben a M. Földrajzi Társ. támogatásával a magyar Érchegységben végzett felszínalaktani tanulmányokat. Részt vett a bécsi Nemzetközi Negyedkorkutató Kongresszuson és glaciológiai tanulmányutat tett az Alpokban. 1937-ben egyetemi magántanárként dolgozott. 1938-ban adjunktusi címet kapott, kiküldték az amszterdami Nemzetközi Földrajzi Kongresszusra. Még ez évben kinevezték állami gyakorló gimnáziumi r. tanárrá, és a bp.-i Állami Középiskolai Tanárképző Intézetbe osztották be, ahol földrajzi előadásokat tartott. 1939-ben részt vett egy olaszországi tanulmányúton, s megbízták az Eötvös Kollégium földrajzszakos hallgatói tanulmányainak vezetésével. 1939–1943 között földtani-felszínalaktani vizsgálatokat végzett a Magyarországhoz visszacsatolt területeken. 1940-ben a Felvidék geomorfológiáját tanulmányozta. Ez évben megbízták Cholnoky helyettesítésével. 1941-től nyilvános r. tanár lett, egyben kinevezték a Földrajzi Intézet igazgatójává. 1946-tól egyetemi tanár, 1953-ban a Természeti Földrajzi Tanszék vezetője lett. 1946-tól az MTA l., 1949-től tanácskozó tagja volt, 1950-től az MTA Geomorfológiai  albizottságának elnöki tisztét is ellátta. Emellett 1946–49-ig a Magyar Földrajzi Társaság alelnöke, 1949–50-ig miniszteri biztosa, 1952-től elnöke volt. A Társaságon belül szakosztályokat hozott létre (természetföldrajzi, gazdaságföldrajzi, karszt- és barlangkutató, oktatásmódszertani, hegymászó). 1954-től ismét az MTA l. tagja lett, egyben az MTA Földrajztudományi Kutatócsoportjának igazgatója. A csoport kiadványait 40 erdélyi és szlovák magyar nyelvű középiskolának is eljuttatta. 1952-től a Földrajzi Értesítő főszerkesztői teendőit is ellátta. Publikált a Földrajzi Közleményekben és más lapokban. Megteremtette Magyarországon a modern negyedkor-kutatást, a klimatikus morfológiai irányzatot. Részletesen foglalkozott a Balaton kialakulásával, korával, a Balaton-vidék morfológiájával. Kongresszusi előadóként a magyar tudósokat képviselte Brazíliában (1956), a Humboldt centenáris ünnepségeken (1959), Svédországban (1960). A nemzetközi hírű tudós munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, így a Munka Érdemrenddel, ill. Lóczy Lajos emlékéremmel (1962). A Lengyel, majd az Osztrák Földrajzi Társaság (1955, ill. 1956) választotta t. tagjává, s a Nemzetközi Földrajzi Unió is l. tagjául kérte fel, ott több bizottság vezető munkatársa lett. A Magyarhoni Földtani Társulatnak választmányi tagja, a TIT Földrajzi Szakosztályának elnöke, a Magyar Meteorológiai Társaságának  tagja volt. Az MTA születésének 75. évfordulóján szülővárosában emlékülést tartottak, emlékkiállítást rendeztek a Balatoni Múzeumban, szülőházát pedig emléktáblával jelölték meg.

Keszthely Rákóczi u. 54.